1. fejezet

Louis már majdnem csattan, amikor a fény hirtelen beszökik a stúdió ajtaján. Ujjai fehérbe fordulnak, ahogy szorítja a szabóasztal szélét, de kényszeríti magát, hogy vegyen egy mély levegőt és kaparjon mosolyt az arcára, mielőtt megfordul. Ő nem az a típus, aki az idegességét másokon tölti ki, sokkal inkább kedveli azt a módszert, melyben saját maga lehet az alany. Amikor megfordul, Liam fejét találja az ajtóban, aki éppen csak bekukucskál a résen, fejét az ajtó keretére hajtva. Azon hezitál, belépjen –e, ezzel megzavarva Louist.

- Nincs gond, haver. Gyere be, most csak vágok – mosolyog Louis, kezéből letéve a szövetvágó ollókészletét.

Liam csendes léptekkel közelíti meg a hosszú, fából készült asztalt, amit jelenleg gyönyörű átlátszó szövetek és pár darab mintapapír borít. Fogalma sincs mit fog tenni Louis a sok szövettel, de máris látja a szépséget az asztalra kitett anyagok és színek kompozíciójából, amit barátja választott. Liam a karjait könnyedén hajítja Louis vállaira, aki egy sóhajjal hajol bele az érintésbe.

- Minden rendben? – kérdezi Liam, gyengéden.

- Hmm, minden tökéletesen alakult, eddig. Megkértem a lányokat, hogy kérdezzenek körbe, mert szükségem van egy férfi modellre, viszont ők nem képesek találni senkit. Így most nekem kell kimennem és keresnem valakit, holott igazán nincs időm erre, plusz nem hiszem, hogy bárkit is rá tudnék venni erre - sóhajt Louis, az orrnyergét masszírozva.

- Tudod, Zayn simán megcsinálná neked, vagy akár én is - ajánlkozik Liam, hiszen utálta ha a legjobb barátja stresszelt.

- Tudom, drágám és köszönöm, de Zayn túl alacsony a ruhákhoz, amiket terveztem. És te túl... izmos vagy ahhoz a blézerhez - sóhajt a kisebbik, a manöken felé mutatva, ahol a fél-kész darab lóg. - Valaki magasra és karcsúra van szükségem.

- Miért nem kérdezed meg a kosárlabda csapatot? - javasolja Liam, ujjaival végigszántva az asztalon elterített selyem mentén.

- Hannah már kérdezte Robbie-t, de a versenyük egy napra esik a bemutatóval, így egyikük sem tudja bevállalni - magyarázza Louis, miközben fújtat egy kisebbet. - De most már vissza kell térnem a munkához - teszi hozzá nyomatékosan, mert beszélni erről, ugyanúgy stresszeli őt.

- Rendben, hagylak csinálni. Azért nyitva tartom majd a szemeimet, hátha... - mondja Liam, óvatosan megszorítva Louis vállát. - Van kedved Zaynnel és velem tartani egy ebédre, a következő óra után?

Louis gyomra belefájdult a gondolatra, hogy egyen, de csak megrázta a fejét: - Nem, köszi Li, már ettem egy hamburgert mielőtt idejöttem - hazudja a karamell hajú.

- Oké, akkor otthon találkozunk? - bólogat Liam.

- Sziia - ért egyet Louis, a gondolatait már régen az ő designja felé terelve.

Liam kiment, és Louis kienged egy megkönnyebbült sóhajt, amikor végre ismét egyedül maradt a néma stúdióban. Félreértés ne essék, imádja a legjobb barátait, örökké, de képtelen fenntartani velük a kapcsolatot, amikor a téli divatbemutató nyomása is itt van. Még ha ők jót is akarnak, akkor is jobbnak látja egyedül maradni. Három hete van, és tudja, hogy minden időben készen lesz, mert Louis lehet, hogy késik, ha másról van szó, de sosem volt problémája a határidőkkel akkor, amikor a tervezeteiről volt szó... Bár, ez a férfi modell-dolog szorítja a nyaka körül a hurkot.

A jó része viszont annak, hogy itt van az egyetem divattervező programján, hogy mintegy száz csinos lány több, mint boldog, hogy modellezhet neki, de ő komolyan elnyomott a férfi modellek terén. Már két éve az egyetemen van, ez a harmadik éve, amikor az a megtiszteltetés érte, hogy megmutathassa a teljes téli kollekcióját az iskola téli divatbemutatóján, más harmadévesekkel együtt.

Ebben az évben vakmerő akart lenni, úgy döntött, hogy kivirágzik a férfi divat terén is, míg a ruhák látványosra sikerültek, most ő mászik négykézláb, hogy találjon valakit, akire illenek és aki eleget tesz nekik. Ott hagyja a szabóasztalt, rajta a finom selymekkel, hogy átsétáljon a három próbababához amik szemben vannak a stúdió jégvirágos ablakával. Az első babán egy vékony feszülős nadrág volt, egy gyönyörű barackszínű kabáttal, ami már csak arra várt, hogy a gombjai fel legyenek varrva. Louis pedig arra vár, hogy megtalálja a tökéletes gombokat. A második babán gyapjúszövetből készült nadrág található, egy vastag, ejtett nyakú pulóverrel. A nadrág könyörtelen és félig talán Louis is azért stresszel, hogy találjon valakit, elég jó lábakkal, hogy le tudja majd venni. A harmadik manöken volt a kedvence: a farmer egyszerűen tökéletes, és a puha szövete a kézzel varrott pólónak, tökéletes ellentéte a farmernek. A zakó, háth.. a zakó az ő mesterműve.

Louis sóhajt, és megdörzsöli a szemeit, megpróbálja figyelmen kívül hagyni a hangot, ahogy a gyomra sír. Hazudott a hamburgerről, mert Zayn és Liam már így is rászálltak, hogy nem evett eleget tegnap vacsorára. Az órarendjeik annyira különböztek, hogy könnyű volt hazudni mikor evett és mikor nem. Kivéve hétvégén, akkor a legnehezebb, mert mindannyian egy házon osztoztak, így a fiúk észreveszik, ha nem látják a kajához nyúlni egész hétvégén. És bár ő elég jó volt a kifogás-gyártásban, és amikor úgy tűnt érdekelt volt a dologban, Louis evett is. Evett, aztán ment és lezuhanyzott. Ami azt jelentette, hogy elindította a vizet, így nem hallották kívülről, ahogy kiürítette a gyomra teljes tartalmát, még mielőtt az emésztőnedvek elkezdték volna feldolgozni a tápanyagokat, azt Louis nem is akarja, és szüksége sincs rá.

Nem, Louis-nak teljességgel nincs szüksége a nehéz tésztára amiket Liam szeret, vagy a zsíros pizzára, ami Zayn kedvence. Neki egyáltalán nincs szüksége arra az almára, amiből reggel evett három falatot, hogy ne ájuljon el, miközben az egyik ruháját varrja. Igazán könnyűnek találta, hogyan ignorálja a gyomra lüktetését, valahányszor kezét pufók csípőjén pihenteti vagy duzzadt hasán. Ehelyett inkább visszafordult a vágó asztalhoz, és arra kezd összpontosítani, hogy a megfelelő alakzatot vágja le a selyem koktélruhából, amit még tervezett befejezni a következő óra előtt.

Louis sikeresen befejezi a ruhát, mire a csengő megszólal, és a cuccait csak összecsomagolva hagyja a stúdió azon sarkában, ami az övé. A következő órája Kereskedés, ami a campus teljesen másik oldalán van. De még meg kell álljon az automatánál, hogy vegyen egy teát, remélhetőleg az a kis tej, amit beletesz segít majd kiküszöbölni az enyhe szédülést, amit az üres gyomorral való futás okoz. A vállára akasztja a táskáját, kezében a papírpohárral, éppen sietne órára, amikor meglát valakit.

A biológia labornál a falnak támaszkodva... Talán a legkáprázatosabb fiú, akit valaha látott. Ő éppen beszélget és nevet egy alacsonyabb sráccal, akinek mesterséges szőke haja van. Úgy áll ott, mintha éppen egy GQ fotózáson volna, minden lusta póz, a legtökéletesebb szögben. Egyik lábát a falnak támasztotta, az egyik kezével pedig éppen a tökéletes, csokoládé barna fürtjeibe túrt. Magas és szikár alakja volt, de nem túl karcsú. Vékony csípője, hosszú karjai voltak és szögletes állkapcsa. Aztán nevet, és ez inkább egy kacaj, de akkor is egy furcsa módon ez is gyönyörű, aztán ahogy a fejét hátradobja és a szájára csapja a kezét.

Louis nem tud mit tenni, de észrevette a hatalmas, csillogó zöld szemeit, és a világ legaranyosabb gödröcskéit. Louis nem tudja, hogy mit mondhatott a szőke fiú, de biztosan vicces volt, mert a gyönyörű fiú, a falnak támaszkodva még mindig nevetett, amikor a fejét lehajtva,a  földre vigyorgott. Ezután az osztályterem ajtaja kinyitódott és a gyönyörű-fiú felegyenesedett a faltól, hogy bemehessen órára. Louis levegője a torkán akad, amint észreveszi a fiú lábait. Úgy néz ki, mintha ráöntötték volna a farmerét.

Louis rendkívül könnyen figyelmen kívül hagyja a gyomrában lévő fájdalmat, a zümmögést a fejében és a szorongást a csontjaiban, mert ő éppen megtalálta Őt. És Ő az. Louis-nak muszáj megszereznie Őt. 

AN: Háth ez lenne az első fejezet. Tudom, nem a legjobban fordítom, de esküszöm, ez a legnehezebb szöveg, ami valaha a kezeim közé került, pedig sokat fordítottam már életemben. Egyáltalán nem szó szerinti, mert akkor semmi nem hangzana magyarosan, még így is biztos találtok benne, ami nem az. Illetve, a társfordítóm, akiről meséltem a jó múltkor, egyedül hagyott még mielőtt elkezdtük volna az újrafordítást, így csak most szántam rá magam, hogy elkezdjem a dolgot.

Nem ígérem, hogy rendszeresen lesznek a részek, de havonta biztos lesznek, szeretném gyorsabban, de az az átlagomtól fog függeni.

Megteszi ez így nektek? Megbíztok még bennem annyira, hogy ilyen fordítási készséggel, bizonytalan idejű frissekkel lefordítsam, vagy adjam át valakinek a stafétát, aki szívesen lefordítja helyettem nektek? :)

Komolyan mondom, legyetek önzőek és gondoljatok most magatokra, én szívesen átadom a dolgot, ha találunk valakit :)