- Lou, hová mész, csináltam reggelit! - kiált fel Zayn a tűzhely mellől.
Liam felnéz az újságból, és a szemöldökét ráncolja, ahogy Louis felhúzza a cipőit. Tudja, hogy Zayn reggelit készített, egész végig szagolhatná a szalonnát a szobájában. Fájdalmas volt, hogy mennyire sírt a gyomra érte. El kell takarnia az orrát a párnájával, csak hogy távol tartsa magát az illattól, s lehúzni egy pohár vizet az ágya mellől, hogy becsapja a gyomrát.
- Sajnálom, haver; akarok még egy kis időt az első óra előtt a stúdióban. Meg fogok ragadni egy tojásos szendvicset, amikor megkapom a teámat - hazudja Louis.
- Akár fel is állíthatsz egy kiságyat a stúdióban, soha nem látunk téged ezekben a napokban - sóhajt fel Liam. Louis érzi a bűntudat szúrását.
- Tudom, sajnálom. Csak éppen jön a bemutató, és...
- Tudjuk, tudjuk. Ez rendben van babe, csak ígérd meg, hogy vacsorára itthon leszel - mondja Zayn könyörögve. Louis mosolyt kényszerített magára, és bólintott.
- Persze, ígérem - mondja.
- Oké, vezess óvatosan - vigyorgott Liam.
Louis integetett a válla felett és elhagyta a lakást; a mosolya eltűnt, amint kiért az előszobába. Otthon lenni vacsorára, azt jelenti, hogy ennie kell. Kénytelen lesz korlátozni a bevitelét a mai nap, mert bár megfogja tisztítani magát mindentől, amit evett, neki számolnia kell a kalóriákat, amiket lenyelt, mielőtt szokásosan megtenné az utat a fürdőszobába vacsora után. Tehát nem tehet tejet a teájába, és ő határozottan nem ehet két szelet mandarint, ami a válltáskájában van, amit meg készült engedni magának.
Igazán azt kívánja, hogy a komplexumának legyen egy liftje, mert bár csak lemegy a lépcsőkön, máris fájnak a térdei kissé. Néha le kell ülnie és szünetet tartania az út felénél. Amikor végül beül az autójába, feltekeri a fűtést, és babrál a rádióval, amíg nem talál egy megfelelő állomást. Neki igazából nem kell semmit tennie a stúdióban, de szüksége volt a mentségre, hogy ne kelljen ott ülnie és reggeliznie velük.
Amikor megérkezik, néhány diák toporog a folyosókon, de nem fut bele senkibe, akit ismer, ahogy megragad egy teát és a stúdióba megy. Egyenesen a három próbababához megy az ablakhoz, megtapogatja a könnyű anyagát a pólónak a blézer alatt, és megigazítja a pulóver nyakát. A milliomodik alkalommal, mióta először ránézett Harryre a folyosón, Louis fejében megjelenik az a kép a fiúról, amiben a gyapjúszövet nadrágban van, amivel ő oly sok órát töltött.
Aztán Louis egy pillanatra elbizonytalanodik, mert talán Harry meg fogja gondolni magát. Lehet, hogy ő is csak egy olyan ember, aki nem tud nemet mondani szemtől szemben, és amikor Louis ír neki ma reggel, majd kitalál valami mentséget, hogy kimásszon ebből. Louis gyomra kellemetlenül hullámzik, ahogy odasiet a táskájához, hogy megtalálja a telefonját. Egy pillanatra elgondolkodik, mielőtt megalkotja a szöveget.
"Hé Harry, itt Louis Tomlinson. Remélem, hogy még mindig hajlandó vagy segíteni a divatbemutatón; csak érdeklődöm, hogy mikor tudunk találkozni?"
Ő elküldi ezt, és lerakja a telefonját, mert még reggel nyolc sincs, és nem számít válaszra csak később. Éppen csak elfordult, hogy felkapja a vázlattömbbét, amikor a telefonja rezegni kezd válaszként.
"Ha még mindig akarsz engem, akkor még mindig hajlandó vagyok. Voltaképpen úton vagyok az iskolába, vagy második szünetben, vagy ebéd közben, vagy iskola után, bármikor, amikor neked jó."
Louis kicsit mosolyog az üzeneten, a fiú határozottan alkalmazkodik és az önbizalomhiányos célzása aranyos. Ő megkönnyebbült. Annyira könnyű lett volna Harrynek az mondani, hogy "Oh, sajnálom, igazából nem leszek képes rá." Ő nem tartozik Louisnak semmivel, ráadásul nem is ismeri Louist. De itt van ő, minden szabad pillanatát felajánlva.
"Te nagyon korán fent vagy, nem szakítom félbe a tanulmányi idődet? És én már az iskolában vagyok, ha most akarsz beugrani a stúdióba, de ha nem, akkor van egy lyukas órám másodikban is."
A válasz ismét egy percen belül érkezik.
"Megyek futni reggelente, és Niall nyafog, ha én a kollégiumban kószálok utána, úgyhogy most szabad vagyok. Tudok hozni neked egy kávét, vagy egy muffint, vagy valamit?"
Louis gyomra könyörgött neki, hogy mondjon igent; gyötrődik, miközben valamiféle táplálékért könyörög, de Louis jó abban, hogy figyelmen kívül hagyja a gyomrát.
"Nem, jól vagyok, köszönöm. Hamarosan találkozunk."
Louis a stúdió sarkába megy, és összegyűjti azokat a dolgokat, amelyekre szüksége lesz, hogy illjen Harryhez. Ő rádobja a három próbababát a munkapadjára, s előveszi a tűpárnáját és a mérőszalagját. Homályosan azon töpreng, hogy Harry mit fog gondolni a terveiről. Tegnap a fiú éppen farmert és egy zenekaros pólót viselt, és Louis szerint a srác nem az a típus, aki sokat gondolkodik azon, hogy mit vegyen fel. Louis megállapítja, hogy ő a könnyed típusúak közül az egyik, aki feltudna dobni egy poncsót, hogy az bámulatosan nézne ki.
Louis nem azok a típusok közül az egyik. Meztelenül állt a szekrényében túl sokáig, s kétségbeesetten próbált találni valamit, ami nem mutatja a zsírpárnáit. Megállapodott egy túlméretezett baba-kék pulóverben és egy olyan szürke nadrágban, ami nem csüngött a lábain. Feltekerte a nadrág mandzsettáját, majd a fürdőszobába ment, hogy megcsinálja a haját a szokásos quiff-be. Amikor megnézte magát a tükörben az első gondolata az volt, hogy dugja le az ujjait a torkán, hogy próbáljon megszabadulni pár extra zsírtól, ami az álla vonalán húzódik, de nem volt semmi a gyomrában, amit kiürítsen.
Louis a vázlattömbje fölé hajolt, amikor könnyeden kopogtak az ajtón. Harry betolta az ajtót, és belépett a stűdióba egy ragyogó mosollyal. Fekete farmert visel, egy laza, szürke begombolt felsővel és tengerészkék snapback-el, amit hátrafelé helyeztek el a feje búbján. Louis szemei elidőznek néhány fürtön, amik lazán keretezik az arcát, mielőtt találkoznak Harry csillogó szemeivel. Ő határozottan egy könnyed szépség. Louis visszamosolyog rá és int a fiúnak.
- Hoztam neked valamit, egyébként; én mindig kapok egy mocha-t, szóval szereztem neked is egyet, és kaptam mindkettőnknek egy fánkot, remélem tetszik? - kérdezi bizonytalanul.
Első alkalommal Louis észreveszi a tálcán a két bögrét, és a két papírzacskót, amit Harry fog az egyik kezében, a másik kezében pedig a táskája pántját tartja. Louis gyomra megcsavarodik. Annyira könnyű volna azt mondani, hogy nem, köszönöm; kitalálni pár hazugságot, hogy nem tetszik neki, amit ő választott; tettetni, hogy ő éppen hatalmasat reggelizett. Harry ránézett azokkal a hatalmas, zöld szemekkel; oly ártatlanul bizakodva.
- Ez kedves tőled, köszönöm - mondja Louis egy mosollyal.
Letakarít egy sarkot a munkapadon Harrynek, hogy lerakhassa a tálcát. Harry vigyorog, úgy látszik megkönnyebbült és lecsúsztatja a hátizsákját. Louis felállít egy extra széket, amire Harry leül, majd összehajtogatja a hosszú lábait, így a lába az egyik létrafokon pihen. Louis a széke szélére pozicionálja magát, miközben Harry elé helyezi a csészéjét. Louis nézi a hosszú ujjait, ahogy lelapítja a papírzacskót, hogy rátegye a fánkokat. Harry mozdulatai lassúak és bágyadtak, s Louis azon töpreng, vajon Harry a kifutón is így sétálna. Elképzeli a nyurga fiút, ahogy lassan ballag a ruháiban, és érzi, hogy mosolyog.
- Nagyra értékelem, hogy ezt megteszed, Harry - mondja.
Harry vigyorog a kávéscsészéje mögött, s vállat von, miközben leteszi azt.
- Hízelgő, hogy engem kértél meg, de én tényleg nem értem, miért - mondja szégyenlősen.
- Mert megvan a tökéletes testalkatod ahhoz, amit terveztem - válaszol Louis egy vállrándítással. Harry cserébe megvonja a vállát.
- Nos, boldog vagyok, hogy segíthetek, azt hiszem.
Mosolyognak egymásra, s Louis érzi Harry szemeit magán, ahogy lehajtja a fejét, és a kezét a kávéscsésze köré tekeri, hogy egy kis meleget szerezzen tőle.
- Szóval te és Niall a kollégiumban éltek? - kérdezi Louis, beszélgetést kedvezményezve, amíg vár, hogy Harry befejezze a reggelijét.
- Igen, most találkoztam a pasival, de kiderült, hogy ő egy jó srác, így ez jól alakult - válaszolja Harry.
Louis azon találja magát, hogy Harryt nézi, ahogy a szájához emeli a fánkot; megjegyezve, hogy a nyelve kibújik a fogai közül, mint valami leszállópálya az ételért. Ez bizonyos oknál fogva megmosolyogtatja őt.
- Kivéve, amikor ő rugdos ki téged a szobából reggel hétkor - mondja Louis játékosan.
Harry kiengedi azok közül a nevetséges vihogások közül az egyiket, miközben majdnem megfullad a fánkjától, és azonnal odateszi a kezét a szájához, hogy elfojtsa magában. A látvány előhúz Louisból egy önkéntelen nevetést. Louis szerette ezt a nevetést abban a pillanatban, amikor hallotta a folyosón először, de hamar rájött, hogy a nevetés okának lenni elég jó.
Harry arca kicsit kipirult, ahogy nagyot nyelt.
- Igen, kivéve akkor. Én általában a könyvtárban húzódom meg és olvasok, nem túl szórakoztató - vigyorog.
- Miért nem mész el futni később reggel? - kérdezi Louis.
Felveszi a fánkját és kicsit csipeget belőle. Ahhoz, hogy valaki úgy néz ki, mint aki szórakozottan eszik, szét kell szedni az ételt. Soha, senki nem vette észre, hogy egyiket sem teszi a szájába. Louis jó az összezavarásban.
- Nem tudom, én csak korán felébredek, nem tehetek róla. Aztán mozgékonnyá válok. Nem tudok az ágyban lenni, mert csak hánykódom és forgolódom - von vállat Harry. - Hé, ráadásul még meg sem kóstoltad a kávédat. Nem szereted a mocha-t?
Louis azt hiszi, hogy a gyerek túlzottan csalódott magában, egy olyan egyszerű valami miatt, mint a kávé. Van egy kicsi ránc a teljesen rózsaszín ajkain, s a szemöldökét össze, majd fel húzza; Louis úgy gondolja, hogy ez a legimádnivalóbb ajakbiggyesztés, amit valaha látott. Louis azon tűnődik, bárkinek is az egész világon, hogyan lehetne esélye rá, hogy csalódást okozzon valakinek, aki ilyen arcot tud vágni, mint ez.
- Oh, nem, szeretem a mocha-t; én csak arra várok, hogy lehűljön - magyarázza Louis.
Harry úgy tűnik, elégedett ezzel a válasszal, így a szemöldöke közti ráncok is enyhülnek. Louis látja a tejszínhabot átfolyni a megkezdett süti tetőre. Tudja, hogy milyen cukros és édes a tejszínhab, nem beszélve a csokoládé főzetről a bögrében. Azt is tudja, nem lesz könnyű meglépnie, hogy kiürítse a gyomrát, ha megiszik egy kortyot. Gyötri magát egy korty kalóriatartalmától, amikor Harry meleg hangja hívja fel a figyelmét.
- Nagyon jól nézel ki a szemüvegeddel - mondja, egy félénk, gödröcskés mosollyal.
Louis szemöldökei meglepetten felemelkednek, ahogy ujjaival megfogja a fekete, műanyag keretet.
- Kösz.
Harry csak vigyorog, és iszik még egy kortyot a kávéjából. Louis elfoglalj magát a fánk csipegetésével, hogy elrejtse a pírt.